Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kal kapcsolatos irányelv értelmében.

Menü

Két ptx után pontosan egy évvel kisfiam született... - 3. rész

Nyitrai Dalma
2019. 11. 19. 15:00:00

“A tüdőmből két cső lógott ki,

ami erre a gépre volt kötve…”

 

z azt jelentette, hogy megállás nélkül “szívta” a tüdőm, ami borzalmasan fájt és nem volt olyan, hogy végre kicsit abbahagyná egy órácskára.. nem, ez a gép 0-24 órában működött és kínkeserves fájdalmak között szívta a tüdőm. Tehát meg sem mozdulhattam 5 napig és teljesen az ágyhoz voltam kötve oxigénmaszkkal. Számoltam a napokat vissza, de kibírtam! 5. nap reggel kivették belőlem a csöveket és hazaengedtek. Egy hét múlva kellett visszamennem varratszedésre. Fájt persze még, nem emelhettem súlyt, de kibírható volt és végre otthon lehettem a családommal és a szerelmemmel (aki az óta már a férjem).

December 21-én mézeskalácsot is sütöttem már vele, a varrataimat kiszedték, majd este valamiért hirtelen lehajoltam és egy ismerős furcsa érzést, terhet éreztem a tüdőmön. Annyira rosszul lettem, hogy azonnal le kellett feküdnöm a kanapéra, mert nem kaptam levegőt, lepörgött előttem az életem, azt hittem ott helyben meg fogok fulladni. Megpróbáltam megnyugodni, nem kapkodni a levegőt és fekvés hatására enyhült ez a fojtó érzés. Este volt már, de az ember nem szívesen vágyik vissza a kórházba, ha titkon sejti is, hogy újra baj van, próbáltam magamnak megmagyarázni, hogy semmi gond csak megterheltem kicsit. úgyhogy elmentem fürdeni és le is feküdtem aludni.

Reggelre mondanom sem kell, romlott a helyzet, nagyon nehezen kaptam már csak levegőt, úgyhogy 6 órakor elindultunk be a kórházba apával az M5-ösön, ami miatt persze idegeskedtünk, hogy elég hosszú az út, mi lesz velem addig. Kibírtam és mire feleszméltem újra a János kórházban voltam. Mondták, hogy megröntgeneznek, mert azért nem biztos, hogy újra ptx-em van.

De, igaz volt, újra össze volt esve a tüdőm... Rögtön a szemem előtt láttam, ahogy mondták a múltkor, ha nem sikerül a becsövezés, mi fog történni. Ezt az orvos is megerősítette és mondta, hogy most át fognak szállítani a Korányi Tüdőszanatóriumba, ahol mélyaltatásos tüdőműtétet fognak rajtam végezni.

Valamiért nem tudtam akkor ezt még felfogni, hogy mekkora műtét lesz.. Mire átértünk a mentővel a Korányiba, addigra már ott volt Marci is. Apa hazafordult gyorsan Anyáért, hogy ő is ott tudjon lenni velem. Vért vettek tőlem, és a Doktornőm közölte, hogy aznap már nem végezhetik el rajtam a műtétet, mert reggeliztem, viszont, nagyon kockázatos lenne az, ha nem csinálnának semmit, ezért egy napra becsöveznek azzal az eljárással, amivel korábban a János kórházban tették, majd másnap reggel sor kerül a műtétre. Én nagyon tiltakoztam az ismételt becsövezés ellen, nem szerettem volna újra átélni, épphogy begyógyult az előző sebem…

Megbeszéltük a Doktornővel, hogy akkor feküdjek egy fél órát, és ha nem rosszabbodik az állapotom, akkor nem kell ismételt csövezést végezni. Fél óra elteltével megcsináltuk a röntgent, viszont sokkal rosszabb lett a helyzet, a tüdőm már nagyon össze volt esve, tehát nem volt más választásom… Most a csövezés után “mobil tüdő szívógépet” kaptam, amivel legalább már tudtam közlekedni.

Másnap reggel elérkezett a műtét ideje, furcsa volt, de akkor már beletörődtem és nem féltem tőle. Nagyon gyorsan elaludtam a műtőasztalon, viszont van egy érdekes emlékem, amit el is felejtettem elmesélni a Doktornőnek utána, pedig nagyon szerettem volna. Tisztán emlékszem arra, hogy köhögtem, miután levezették a lélegeztető csövet a torkomon és azt mondtam, vagy próbáltam mondani, nem tudom, hogy meg fogok fulladni, ez után hirtelen elmúlt a fájdalom és mintha a testemen kívül  hallottam  és láttam volna, amint a Doktornő mondja a professzor úrnak, hogy látja Doktor Úr, szépségkirálynő sem feküdt még az asztalán, és még így is olyan szép… Nem tudom hogy lehet ez, de erre tisztán emlékszem :D

3 és fél óra volt a műtét. A családom kint kezet tördelve várakozott.. Minden rendben ment, elmesélte a Doktornő, hogy felfújták a tüdőmön lévő léghólyagocskákat, és a szakadt részt egy “tüdővarrógéppel” befoltozták, plusz még az elvékonyodott részeket is, így többet már nem fordulhat elő újra.

Az ébredés maga volt a pokol, pedig aztán azt hittem, rosszabb nem jöhet már az előzők után. 3! VASTAG CSŐ lógott ki oldalt a tüdőmből ismét “szívógépre” kötve. Megmozdulni sem tudtam, köhögtem az altatásos lélegeztető csőtől, ami borzalmasan fájt a frissen varrt tüdőmnek. Másnap fel kellett állnom… együtt sírtam Anyával, Marci és apa igazi hősként viselték. Marci és Anya etetett napokig felváltva, mert nem tudtam felemelni a kezem sem a számhoz. Csak feküdtem tehetetlenül, iszonyatos fájdalmakat érezve a nap 24 órájában.

December 21-én kerültem be a kórházba másodjára, és december 22-én műtöttek. A műtéttől számolva 4-5 napot kötelezően a kórházban kell tölteni még becsövezve szívógéppel, csak ezután vehetik le őket. Így én a tavalyelőtti karácsonyt a Korányi Tüdőszanatóriumban töltöttem. Nagyon-nagyon hálás vagyok a családomnak és a férjemnek, hogy minden egyes nap bejöttek hozzám, és reggeltől estig mellettem voltak, etettek, kiszolgáltak, ápolták a lelkem stb. Anya szeretett volna egy kis karácsonyfát behozni nekem a szobámba, viszont én nem engedtem, mondtam, hogy nekem ebben az évben nincsen karácsony.

Marci az ágyam mellett azt mondta, emlékszem: tarts ki szerelmem, jövőre majd ugyanekkor is kórházban fogsz feküdni, csak akkor a kisbabánkkal. Igazából itt döntöttük el, hogy nagyon szeretnénk egy kisbabát.

December 26-án elhagyhattam a kórházat, 5 db vágással a jobb oldalamon, viszont már 100%-os tüdővel… Mai napig nem tudni, hogy mi okozhatta a spontán ptx-emet, a Doktornőm is kutatja, mitől alakulhat ki. Tudni kell rólam, hogy gyerekkorom óta sportoltam, soha életemben nem dohányoztam, egészséges életet élek. Genetikailag kivizsgáltak mind a két kórházban és minden teszt teljesen negatív lett, szóval genetikai oka nincsen a ptx-emnek szerencsére. Viszont vigyáznom kell magamra és nagyon nagy súlyt nem emelhetek többet.

Rá 3 hónapra megtudtuk, hogy kisbabánk lesz, aki 2018. december 3-án meg is született. Hihetetlen, de Marcinak szinte napra pontosan igaza lett. Rettegtem, hogy a terhességem alatt ez újra előfordulhat velem, de megnyugtattak az orvosok, hogy a műtét után már nem lehet többé bajom és ez így is volt.

Visszagondolva, és a sok szenvedést leszámítva megkaptam a legnagyobb ajándékot a földön, amit csak egy nő kaphat, a kisbabánkat - aki 2 hónap múlva már egy éves lesz- és talán a sorstól is egy “ajándék” volt, hogy még a terhességem előtt szenvedtem ezt a “balesetet” és nem akkor, amikor már várandós voltam.

Erőssé tett, nagyon erőssé ( a császármetszés ezután már semmi sem volt :D ), és átértékeltem az életem, rájöttem, hogy lehet bárkinek bármije, egészség nélkül semmire sem megy vele!

 

Folytatás a következő bejegyzésben...

 

Előző bejegyzés

Tartalomhoz tartozó címkék: Nyitrai Dalma blog
blog comments powered by Disqus
Árukereső.hu