Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Menü

Két ptx után pontosan egy évvel kisfiam született... - 2. rész

Nyitrai Dalma
2019. 11. 06. 15:14:00

 szívem a torkomban dobogott és folytak a könnyeim… Ránéztem anyára és láttam neki is, ezért tudtam, hogy nagy a baj. Nem voltam tisztában vele, mi is az a légmell. A nővérke annyit mondott, hogy nagyon-nagyon nagy szerencsém van, mert ha én most hazamentem volna lepihenni, ahogy azt szerettem volna, és anya nem erősködik, hogy de jöjjünk el megnézni, akkor már nem biztos, hogy felkeltem volna-  ültünk egymás mellett én sírtam továbbra is és mondtam anyának, hogy akkor szaladjon haza pakoljon össze nekem egy két szükséges dolgot és majd utánunk jön kocsival. De mondta, hogy szó sem lehet róla, jön velem a mentőben.

 

Így Apának telefonáltunk gyorsan, hogy szedje össze a cuccaim, mert visz be a kórházba a sürgősségi mentő és nem engednek már haza. Amíg vártuk a mentőt, ami körülbelül 4 perc alatt meg is érkezett, persze rákerestem, mi is az a PTX. Nyugodtabb nem lettem, mondanom sem kell. Megérkezett a mentő és bent egy nem túl stabil és nem túl kényelmes ágyon feküdnöm kellett nyugalomban egész úton, közben próbáltam kifaggatni a mentős fiút mi is vár rám. Mondtam neki, hogy remélem, ezt gyorsan rendbe hozzák, mert ott aludni semmiképpen sem szeretnék. Aranyosan és visszafogottan mosolygott erre... akkor még nem értettem, de most már tudom miért.

Beértünk a János Kórházba, megröntgeneztek és bebizonyosodott, igen spontán jobboldali légmellem van, vagyis ki van/vannak lyukadva a tüdőmön lévő léghólyagocskák, ezért a tüdőm össze van esve. Az életem veszélyben volt, de már jó kezekben vagyok. Elmagyarázták mi fog történni. Két dolog lehet, “becsöveznek” és ha szépen reagál rá a tüdőm, azaz kitapad, akkor nem kell megműteni, ha nem, akkor átszállítanak

 a Korányi Tüdőszanatóriumba és mélyaltatásos tüdőműtétet fognak rajtam végezni. Mondanom sem kell, hogy nem láttam már a könnyeimtől, de persze beleegyeztem a “kisebbik” rosszba, legyen akkor a becsövezés. Azt mondták nem lesz fájdalmas… Azt tudni kell rólam, hogy sportoló múltamra visszatekintve borzalmasan nagy a fájdalomtűrő küszöböm. Befektettek a kórterembe, ami egyszerűen borzalmas volt, nem is részletezném…

 

Bekötötték az infúziót, Anya persze végig velem volt - együtt sírtunk- és úgy emlékszem akkorra már apa is odaért. - kicsit homályosak már ezek az emlékek- Kaptam egy bódító injekciót is, de a félelmet, amit amiatt éreztem, hogy nem tudom mi fog történni velem nem csillapította. Tolókocsiban betoltak a műtőbe.

Kérték, hogy feküdjek az oldalamra. Az orvos elővett egy közel fél méter hosszú üreges, nagy tűszerű eszközt és mondta, hogy ezzel fogja bevezetni a tüdőmhöz a csövet.

Igazából ez a része nem fájt, de nagyon kellemetlen volt. Az érzéstelenítőtől szerencsére csak húzkodást és nyomkodást éreztem, mégsem tudtam abbahagyni a sírást.
Nagyon gyorsan készen lettek a behelyezéssel, vissza is toltak a szobába. Mire magamhoz tértem és kiment a bódító injekció hatása iszonyatos fájdalmat éreztem.

 

 

“A tüdőmből két cső lógott ki,

ami erre a gépre volt kötve…”

 

 

 

 

Folytatás a következő bejegyzésben...

 

 

Előző bejegyzés        Következő bejegyzés

 

 

Tartalomhoz tartozó címkék: Nyitrai Dalma blog
Árukereső.hu